Kisiskoláskor (6-10 év)

Családbarát programajánló

BEJELENTKEZÉS





Designed by:

Mi az, amit jó lett volna tudni a szülés utáni első hetekkel kapcsolatban

PDF Nyomtatás E-mail

Gyakorló kismamák jótanácsai a szülés utáni időszak stresszmentesebbé tételéhez. 

"Néha jobb, ha elfelejtjük a jótanácsokat és inkább a megérzéseinkre hallgatunk. Minden baba külön egyéniség, ne számíts arra, hogy ugyanúgy fog enni, inni, aludni, viselkedni, mint a barátnőd gyereke. Arról pedig végképp mondj le, hogy az első hat hétben sikerül majd rendszerességre szoktatnod."

 

"Senki sem említette nekem, hogy az anyasággal járó rengeteg teendő mellett, a legalapvetőbb dolgok is kimennek majd a fejemből, mint például az, hogy mikor volt az utolsó szoptatás. A fontosabb teendőket a hűtőre felmágnesezett jegyzettömbbe írtam fel, és  táblázatban vezettem a baba gondozásával kapcsolatos időpontokat."

 

"Bárcsak tudtam volna, hogy a babázás időszaka ilyen gyorsan elszalad! Tölts annyi értékes időt a babával, amennyit csak tudsz, és fényképezz, kamerázz rendületlenül!"

 

"A nagyobb testvérnek engedd meg, hogy a fürdetésnél, pelenkázásnál, és az öltöztetésnél segítsen, így nem fogja magát kirekesztve érezni. Ha van felnőtt segítséged, kérd meg, hogy néha vigyázzon az idősebb gyerekre, így el tudsz tölteni egy-egy órácskát kettesben a kisbabával. Aztán a picit bízd rá, és játssz egy kicsit a nagyobb gyermekeddel."

 

"Bizonyosodj meg róla, hogy ki az, aki csak azért látogat meg, hogy ne unatkozzon - rabolva ezzel a drága idődet. Ne habozz, és finoman szabadulj meg az ilyen kéretlen látogatóktól."

 

"Ne aggódj a lakás tisztaságáért, mindenki megértő lesz veled. Mi több, sokan szó nélkül segíteni fognak, és kitakarítanak helyetted."

 

"Jó lett volna, ha valaki annak idején javasolta volna nekünk, hogy olvassunk el egy könyvet a csecsemők altatásáról. Rengeteg aggódást megtakarítottunk volna, ha a kezdetektől fogva helyesen altatjuk a babát."

 

"Takard le, lehetőleg valami vízállóval az ülőgarnitúrátokat. Elképesztő mennyiségű nyál és pisi fogja érni."

 

"A két legfontosabb dolog, aminek mindig kéznél kell lenni; az orrszívó porszívó és a hasfájás elleni grippe víz."

 

"Tölts egy kevés időt a gyerekek nélkül egymagadban, a pároddal, vagy barátokkal, havonta egyszer-kétszer. Segít abban, hogy újra embernek érezd magad."

 

"Keress a neten kismama fórumokat. Rengeteg hasznos információt, tanácsot és ötletet gyűjthetsz be így. Megnyugtat majd, hogy sokan ugyanúgy gondolkodnak ahogy te, a problémáitok közösek. Nem fogsz már aggódni az éjszaki ébredések miatt sem, ha megtudod, hogy mások a 6 hónapos gyermekükkel még mindíg ugyanilyen cipőben járnak."

 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés