|
A szülő a legalkalmasabb személy gyermeke beszédfejlődésének megfigyelésére. Minden kisgyermek más, így a fejlődésük sem lehet teljesen egyforma. Míg vannak, akik már két éves korukban szinte tökéletesen beszélnek, addig mások csak három, három és fél évesen érik el ezt a szintet. Nem ritka az sem, hogy teljesen egészséges, értelmes kisgyermek a 3. évig szinte meg sem szólal, majd egyszerre tör ki belőle az összes addig megtanult, ám csöndben raktározott hatalmas szókészlet.
|
|
|
Igaz, hogy az újszülött még nem beszél és nem is érti teljesen, hogy mit akarunk neki mondani, de hihetetlenül gyorsan tanul. Kutatások egyértelműen igazolták, hogy a baba már az anyaméhben figyeli szülei hangját. Amint megszületik, elkezd ráhangolódni a szavak és mondatok hangzására, dallamára, és elkezdi értelmezni azok jelentését. Ugyanakkor nagy energiát fordít arra is, hogy a bonyolultabb dolgokat is megértse, mint a szeretet, a bizalom, az idő, valamint azokat az ok okozati összefüggéseket, amelyek átszövik életét.
|
|
1- 6 hónapos korban: Fél éves koráig a gyermek teljesen azonosul elsődleges gondozójával. Az első hónapokban a babát többnyire a mozgás és a reflexek irányítása, elsajátítása köti le. Ebben az életkorban még közvetlen szükségleteinek kielégítése a cél, ezek a táplálkozás és egyéb testi szükségletei, az anya-gyerek kapcsolat megerősítése, valamint közvetlen környezetének megfigyelése.
|
|
|
|
|
|