Gyász a családban... Vigyük-e temetésre óvodáskorú gyermekünket?

Sajnos előfordul, hogy a családban fájdalmas haláleset történik, melyet még mi, felnőttek is nehezen tudunk feldolgozni. Szemünk gyakran megtelik könnyel, sőt, fájdalmunkat gyermekünk előtt sem tudjuk leplezni. Talán nem is kell, ám arra tanácsos odafigyelnünk, hogy reakciónk ne legyen félelmet keltő, ijesztő kicsink számára.
A bánat, a lelki gyötrődés minden ember életében beköszönt időnként, ennek jeleit akkor sem titkolhatnánk gyermekünk elől, ha akarnánk. Ő az, aki érzékeny radarjaival egy pillantás alatt feltérképezi szülei lelki állapotát, álarcot húzni tehát felesleges lenne.

Mit tehetünk hát ebben a szörnyű és nehéz helyzetben?

Két dolgot: az egyik, hogy mi magunk is megpróbálunk a lehető legjobban megnyugodni, így valós érzelmeket közvetítünk gyermekünk felé. Ha ő érzi, hogy bár anyukája, apukája bánatos, ám igyekszik ennek ellenére is a megnyugvást keresni, ő is sokkal inkább biztonságban érzi majd magát. 
A másik, amivel segíthetünk gyermekünknek, hogy a halálesetet követő temetés kérdését megfelelően kezeljük.

Óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon elvigyük-e a szertartásra óvodáskorú gyermekünket? Jót teszünk-e neki azzal, ha ő is részt vehet az eseményen? Néhány pszichológus úgy véli, igen, vigyük el a gyermeket, engedjük őt is részesülni a gyászban. De vajon valóban jót teszünk ezzel a kicsinek? Megadja a kérdésre a választ a gyermeklélektan megkérdőjelezhetetlen ténye, melyet figyelembe kell venni a kérdés mérlegelésekor:

Az óvodás gyermek gondolkodása szemléletes - képszerű. Elvont, fogalmi gondolkodásra csak iskoláskorban lesz képes. Utóbbi miatt a halál fogalma ismeretlen, feldolgozhatatlan, misztikus dolog a gyermek számára, melyet akkor sem tud teljes valójában megérteni, ha minden vonatkozásában igyekszünk elmagyarázni neki. (Valljuk be őszintén, sokszor mi, felnőttek sem tudjuk hova tenni, megfelelően kezelni e jelenséget.) Szemléletes-képszerű gondolkodása pedig nem engedi elvonatkoztatni a konkrét tényektől: azaz egy kedves családtagot "egy dobozba zárva a föld mélyére ásnak". Egy kedves családtagot, akit néhány napja még szeretett, ölelt, beszélt vele. Mivel, mint azt írtuk, a halál jelenségét nem tudja feldolgozni, így csöppet sem megynyugató számára az a tény, hogy a földbe temetett test már halott, hiszen mi is az a halál?

Tartsuk hát tiszteletben gyermekünk életkori és érzelmi sajátosságait, és igyekezzünk kicsinyünk számára valóban megnyugtató módon, a lehető legkisebb megrázkódtatást okozva kezelni e kérdést.