Kisiskoláskor (6-10 év)

Családbarát programajánló

BEJELENTKEZÉS





Designed by:

A kezdetek

PDF Nyomtatás E-mail

Sziasztok!

Andi vagyok, 30 éves, kétgyermekes édesanya. Lányom már kisiskolás, nála - örömmel nyugtázhatom így utólag, - elég könnyen ment a bilire szoktatás. Most kisfiam bugyis nagyfiúvá válását próbálom elérni, melynek történetét meg szerettem volna osztani veletek. A Szerkesztőség ezt lehetővé tette nekem, amit azért is külön köszönök nekik, mert írásomban valószínűleg nyoma sem lesz a tudatosságnak vagy szakértelemnek. Nem mondom, hogy teljesen nulláról fogok indulni, hiszen némi alapot adnak majd munkámhoz a kislányomnál szerzett tapasztalatok és az innen-onnan internetről olvasott ötletek, tanácsok. Kérlek titeket, tartsatok velem ezen a nehéz úton, ha máshogy nem is, de a háttérből olvasva, csöndben szurkolva. :)

Danit másfél éves kora óta próbálom barátkoztatni a bilivel. Az első alkalommal kicsit féltem, mivel erős akaratú kisgyermek lévén könnyen ellenkezésbe, tiltakozásba torkollhatott volna a dolog. Szerencsére alaptalan volt a félelmem, mert egyáltalán nem zavarta, hogy ráültettem a bilire. Elücsörgött rajta, bár minden jel szerint fogalma sem volt arról, hogy tulajdonképpen miért is trónol ő ezen az ülőalkalmatosságon. Nem is akartam pedzeni a dolgot, gondoltam, ha jön a pisi, akkor jön a pisi, ha nem, akkor nem. Elsőre üres maradt a bili... Nem baj, azért jól megdicsértem, hogy milyen ügyesen ült rajta, hátha ezzel motiválhatom őt.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Keresés