|
 Amikor omladozik egy párkapcsolat, sok nőnek, sőt jó néhány férfinak is eszébe villan: egy gyermekkel talán megmenthető lenne a dolog. Tényleg így van?
Ha ez valóban ilyen egyszerű és kézenfekvő megoldás lenne, ma nem születnének oly szomorú statisztikák elvált párokról, illetve gyermeküket egyedül nevelő szülőkről. Álljunk hát meg egy percre, és gondoljuk át higgadtan ezt az elsőre tán jónak tűnő tervet.
Attól, hogy egy gyermek érkezik a családba, a korábbi konfliktusok ugyanúgy megmaradnak! Ne higgyük el a fogadkozást: ha szülő leszek, végleg leteszem a poharat, soha többé nem lépek félre, minden este időre itthon leszek... Egy kisbaba vállalása születésétől kezdve, sőt már fogantatása pillanatától óriási felelősséggel és bizony nem kis lemondással jár.
Egy hasfájós, nyűgös, az éjszaka közepén hangosan felsíró csöppség az első időkben különösen nagy türelmet, és maximálisan kiegyensúlyozott szülőket igényel. A már korábban érzelmi viharoktól, konfliktusoktól meggyötört párok csak egyre idegesebbek, ingerültebbek lesznek a hirtelen rájuk nehezedő tehertől. Ez pedig oda-vissza hat szülőről-gyermekre és gyermekről-szülőre. A baba azért lesz feszült, mert szülei is azok, a szülei azért lesznek egyre ingerültebbek, mert babájuk is nyugtalan.
Kisbabát vállalni a legszebb hivatás a földön, ám a gyermekáldást soha ne a konfliktusok megoldásaként, csakis kiegyensúlyozott párkapcsolatunk megkoronázásaként, kiteljesítéseként vállaljuk.
|
