Együttélés a nagyszülőkkel: igen vagy nem?
Lépten-nyomon felmerül a kérdés, hol szükségességi, hol kényelmi vagy érzelmi alapon, hogy nem lenne-e célszerűbb a nagyszülőkkel együtt élni? A mama és a papa valóban nagy segítséget jelenthet a kisgyermekes családnak, ám nem árt az együttélést minden előnyével és hátrányával együtt mérlegre tenni.
Mik hát a pozitívumok, amik a nagyszülőkkel való együttélést indokolják?
- Ha a gyermek beteg, a nagyiékra mindig lehet számítani, amennyiben ők már nyugdíjasok.
- A szerető szívű, ölelő nagyanyó, nagyapó további érzelmi bázist jelent a gyermeknek.
- A szülők kettesben is szervezhetnek programokat, hiszen ezalatt van kire bízni a csemetét.
- A nagyiéknak több idejük, energiájuk és türelmük van a gyermekkel való játékhoz, foglalkozáshoz.
Vannak azonban ellenérvek, amelyek a különélést indokolják:
- A szűkebb értelemben vett családnak ( értsd: szülők és gyerekek) nincs akkora szabadsága, hiszen a nagyiék, - ha pusztán jó szándékból is, - de „mindenbe beleszólnak”.
- A mama gyerekként kezeli nem csak az unokákat, de az azóta felnőtté vált gyermekét is.
- A generációs különbségek sok-sok konfliktus forrását képezhetik.
- A „menyem nem lányom, vőm nem fiam” mondás ez esetben még inkább hangsúlyossá válik, és könnyen „kotnyeles anyóssá” válhat a nagymama.
- Sok gondot okozhat az is, ha a szülők és nagyszülők nevelési elvei nincsenek összhangban, így egyik oldal mentsvár lehet a gyermek számára, a másik pedig ellenoldal.
- A szülők vállalják a gyermeket, és nem a nagyszülők, így a gyermekről való gondoskodás, foglalkozás is az ő elsődleges feladatuk és kötelességük. A nagyszülők sérelmezhetik továbbá, ha a rájuk rakott terhek miatt kevesebb idejük és lehetőségük marad saját elfoglaltságukra, pihenésükre.
A sok-sok feszültség, konfliktus megelőzése érdekében ezért hasznos lehet jó előre átgondolni, alaposan megfontolni, hogy biztosan fel akarjuk-e adni családunk függetlenségét anyagi vagy kényelmi okokból?